everywherewithhelicopter:

Félelem és reszketés a Kossuth téren
Tak tak tak tak tak tak tak.
Tak tak tak tak tak tak tak.
Úgy rezzentem össze a kopácsolásra, mintha áram ütött volna meg. Mi az úristen ez? Egy harkály van a teremben? Körbesandítottam, nem, nem lehet harkály… de akkor mi ez?
Nyelni próbáltam, de olyan volt a torkom, mint egy privatizált ózdi kohó hátsó udvara. Megakadt a levegő, horzsolt a nyál, elkezdtem fulladozni. Bele akartam kapaszkodni Bencébe, de a kezem is remegni kezdett. Remek, tényleg, kibaszott hétfő.
A parlament sajtótermében ültünk olyan állapotban, mintha David Lynch alienként előtört volna Selmeczi Gabriella hasából. Nem volt még húsz perce, hogy a parlamenti sorompó és a ház bejárata közötti húsz méteren a napsütésben bekaptunk fejenként két zöldeskék ridrilt (más néven 5-metoxi-N,N-diizopropiltriptamint), egy-egy tabletta otonát (a legdurvább mutáns pentedron, egyet akartunk elfelezni, de Bencével nem lehet bírni, ha be van ridrilezve), aztán még közvetlenül a bejárat előtt meghúztuk a lukorás üveget is.
A lukorának tudni sem akarom a vegyületét. Nincs olyan szerencsétlen nyomorult pokolfajzat, akinek eszébe jutna hozzányúlni az ország legjobban védett épülete előtt. Az isten szerelmére, odabent nyüzsögnek a huszárok és a koronaőrök!
A lukora pedig rosszabb minden rémálomnál. Amikor elkezd felszívódni, úgy kényszeríti térdre az agyadat, mint valami pszichopata cselgáncsos. Onnantól kezdve átveszi az irányítást, az elméd alázatosan követi a parancsait, ezek pedig általában elvetemült, gonosz parancsok. A belukorázott ember rabszolga, aki egy sötét úr igája alatt nyög. Adjuk hozzá, hogy mindez háromszoros sebességgel történik a ridril miatt, az otonától pedig olyan hallucinációkkal, hogy örülsz, ha még csak azt látod, hogy a saját belső szerveid keringenek körülötted, mint a Szaturnusz gyűrűje.

Ilyen állapotban akkor sem lett volna sok esélyünk, hogy ép bőrrel megússzuk ezt a napot, ha csak valami balatoni nyaralóban kellett volna fetrengeni egy matracon. Nekünk viszont órákat kellett eltöltenünk a parlamentben, végig kellett kérdeznünk a fideszes képviselőket, hogy miért hazudtak az ügynöktörvényről (miféle ügynöktörvény, ordítottam belül), és még az összefoglaló műsort is meg kellett csinálni. Úgy, hogy még a fejünk is látszik is a videón, miközben az agysejtjeink  szanaszét rohangálnak, mint egy csoport apáca a slagoskocsi előtt.
Ebbe bele lehet őrülni. Nyomorult Hunter S. Thomspon! Attól volt olyan nagy, hogy megcsinálta ugyanezt, aztán hetekkel később kényelmesen megírta valami flancos havilapba? Próbálná meg a mai ritmus mellett ez a bohóc. Nem csoda, hogy inkább lelőtte magát a gyáva féreg.
Úgyhogy én inkább csak kapaszkodtam Bencébe, mert kopácsolt a harkály, lüktetett a fejem és úgy éreztem, pillanatokon belül rám omlik egy sötét alagút. Nyugalom, próbálj meg lélegezni.
Akkor tűnt csak fel, hogy Bence sincs sokkal jobban. Észre sem vette, hogy megragadtam a vállát, tébolyultan gépelt laptopján, akkor épp ötödször írta ki a Facebookra, hogy Orseolo Péterrel meghalt a kapitalizmus. Ha most lefotóz minket a kuruc.info, már költözhetünk is valami szlovák kibucba.
Miért vagyunk ott, kérdeztem súgva, mert azt éreztem, csendben kell lenni, körülöttünk mindenki feszülten figyel egy alakot, akinek én csak a körvonalait láttam. Megráztam a vállát. Vicsorogva meredt rám.
Tudom, mi kell nekünk most, mondta olyan hangosan, hogy mindenki odanézett, de szerencsére csak egy pillanatra. Haratin, haver. 1,4-butánediol, megbolondítva. Beveszel egyet és te leszel a magabiztosság Lázár Jánosa.
Nem. Mondhatod. Komolyan. A valóság nagyon-nagyon-nagyon távolt volt már akkor, de azt még fel tudtam fogni, hogy ha beveszünk még egy haratint… azok után, hogy épp az előbb ítéltük az agyunkat az egyik legpokolibb kemikália fogságába… ha ezt az egészet meg is csavarjuk egy szivárványszínű levéllel… nem vagyok benne biztos, de talán az minden idők legrosszabb ötlete.

Láttam magam előtt, ahogy a koronaőrök ráncigálnak le minket a lépcsőn, és behajítanak egy rabmobilba. Ezt egyszerűen lehetetlen megúszni. A helyzet olyan siralmas volt, hogy majdnem röhögni kezdtem, de az éles nyál megint megakadt a torkomon. Elnyaltuk a haratint. Elindult a ringlispír.
Rohantam. Menekültem. Fogalmam sem volt, hogy mi elől, de muszáj volt menekülnöm… vagy kellett volna, ha nem egy mocsár közepén vagyok, és a lábaim nem alakulnak karikássá. Mellettem apró kis krokodilok csattogtak. Krokodilok! Hogy a kurva életbe kerülnek ide krokodilok?
Próbáltam kapálózni, de beleakadtam az indákba. A kis krokodilok elérték a vádlimat. Itt a vége. 
Furcsa volt, hogy a következő pillanatban hogy kerülök egy csillogó családi ház szépen berendezett nappalijába. Nem voltak karikálábaim, nem volt mocsár, puha szőnyegen lépkedtem, fahéjllat volt. Gyere be, mondta egy lágy hang. Megmenekültem?
Iszol valamit, kérdezte a hang, aminek forrását még mindig nem láttam. Egy holografikus whisky jól esne, válaszoltam, bár egyáltalán nem értettem, miért mondok ilyesmit. Jól éreztem magam.
Rettenetes kígyópofa meredt rám. A szépen hímzett fotelben hátrafordult az iszonyatos lény, amihez foghatót még sosem láttam. Skótkockás mellényben volt, vastag keretes szemüveget viselt, de a teste téglából volt, a feje pedig…atyaég. Egy kígyó, ami felett egy Dávid-csillag alakú glória forgott szédítő sebességgel. 
- Parancsolj - kínált lágy hangján holografikus whiskyvel a kígyópofa.
- Miből van a glóriád?
- Vékonybélből. És a tiéd?
- Nekem…nincs…
A fejemhez kaptam. Nyálkás, pikkelyes tapintása volt. Kitapogattam, ötágú csillag volt. Túl sok, elég.
- Feküdj le a szőnyegre.
Olyan lágyan mondta, hogy hallgattam rá. Belefeküdtem a mocsárba. Minek meneküljek, karikalábon úgysem lehet. A kis krokodilok perceken belül cafatokra tépnek. Fekete volt már a nyálam, pikkelyes vöröscsillag-glóriával pedig nem kerülhettem a barátaim szemei elé.
- Ha van kérdésük, szívesen válaszolok. 
- Frakcióvezető úr, az ügynökügyben az Önök kormánya idején brrr.. sem… .brrr.zzzz
Egyszer még besistergett a kép, aztán kitisztult minden. Sőt, kibaszottul tűéles lett minden részlet. Negyed egy van, a Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatóján ülünk, Molnár Csaba beszél. Ez lényegtelen, de ami fontosabb, hogy mindjárt kezdődik az ülés, előtte még el kell kapnunk a képviselőket. Nincs helye bohóckodásnak, egy nagy olvasottságú hírportál komoly tudósítást vár tőlünk. Pillanatok alatt a feladatra összpontosítottam minden gondolatomat. Kifújtam a levegőt.
- Menjünk, csaptam rá Bence vállára, és elindultunk a folyosó felé.  
Tak tak tak tak tak tak tak.
Tak tak tak tak tak tak tak.
Na ne. Ez nem lehet. Megdermedtem az ajtóban. Éppen összeszedném magam és máris jön az újabb pokoljárás. Hol az a rohadt harkály? Körbenéztem. Unott arcok jegyzeteltek, két jobbikos gyakornok nevetgélt a sarokban, harkály sehol.
Tak tak tak.
És akkor megláttam. A Népszabadság tudósítója idegesen kocogtatta tollával az asztalt. Nem volt semmiféle harkály, nem őrültem meg! Gyerünk, kapjuk el azokat a képviselőket.
Szuper lesz ez a hétfő is! Határozottan indultam el a lift felé, ahonnan az alanyokat vártuk. Sáros volt a cipőm. 
óriás köszönetrajz: macskazitakémiai háttér: vegyész péter 

most komolyan egy riszpektház fanficet olvasok

nincs elég lájk az interneten

everywherewithhelicopter:

Félelem és reszketés a Kossuth téren

Tak tak tak tak tak tak tak.

Tak tak tak tak tak tak tak.

Úgy rezzentem össze a kopácsolásra, mintha áram ütött volna meg. Mi az úristen ez? Egy harkály van a teremben? Körbesandítottam, nem, nem lehet harkály… de akkor mi ez?

Nyelni próbáltam, de olyan volt a torkom, mint egy privatizált ózdi kohó hátsó udvara. Megakadt a levegő, horzsolt a nyál, elkezdtem fulladozni. Bele akartam kapaszkodni Bencébe, de a kezem is remegni kezdett. Remek, tényleg, kibaszott hétfő.

A parlament sajtótermében ültünk olyan állapotban, mintha David Lynch alienként előtört volna Selmeczi Gabriella hasából. Nem volt még húsz perce, hogy a parlamenti sorompó és a ház bejárata közötti húsz méteren a napsütésben bekaptunk fejenként két zöldeskék ridrilt (más néven 5-metoxi-N,N-diizopropiltriptamint), egy-egy tabletta otonát (a legdurvább mutáns pentedron, egyet akartunk elfelezni, de Bencével nem lehet bírni, ha be van ridrilezve), aztán még közvetlenül a bejárat előtt meghúztuk a lukorás üveget is.

A lukorának tudni sem akarom a vegyületét. Nincs olyan szerencsétlen nyomorult pokolfajzat, akinek eszébe jutna hozzányúlni az ország legjobban védett épülete előtt. Az isten szerelmére, odabent nyüzsögnek a huszárok és a koronaőrök!

A lukora pedig rosszabb minden rémálomnál. Amikor elkezd felszívódni, úgy kényszeríti térdre az agyadat, mint valami pszichopata cselgáncsos. Onnantól kezdve átveszi az irányítást, az elméd alázatosan követi a parancsait, ezek pedig általában elvetemült, gonosz parancsok. A belukorázott ember rabszolga, aki egy sötét úr igája alatt nyög. Adjuk hozzá, hogy mindez háromszoros sebességgel történik a ridril miatt, az otonától pedig olyan hallucinációkkal, hogy örülsz, ha még csak azt látod, hogy a saját belső szerveid keringenek körülötted, mint a Szaturnusz gyűrűje.

Ilyen állapotban akkor sem lett volna sok esélyünk, hogy ép bőrrel megússzuk ezt a napot, ha csak valami balatoni nyaralóban kellett volna fetrengeni egy matracon. Nekünk viszont órákat kellett eltöltenünk a parlamentben, végig kellett kérdeznünk a fideszes képviselőket, hogy miért hazudtak az ügynöktörvényről (miféle ügynöktörvény, ordítottam belül), és még az összefoglaló műsort is meg kellett csinálni. Úgy, hogy még a fejünk is látszik is a videón, miközben az agysejtjeink  szanaszét rohangálnak, mint egy csoport apáca a slagoskocsi előtt.

Ebbe bele lehet őrülni. Nyomorult Hunter S. Thomspon! Attól volt olyan nagy, hogy megcsinálta ugyanezt, aztán hetekkel később kényelmesen megírta valami flancos havilapba? Próbálná meg a mai ritmus mellett ez a bohóc. Nem csoda, hogy inkább lelőtte magát a gyáva féreg.

Úgyhogy én inkább csak kapaszkodtam Bencébe, mert kopácsolt a harkály, lüktetett a fejem és úgy éreztem, pillanatokon belül rám omlik egy sötét alagút. Nyugalom, próbálj meg lélegezni.

Akkor tűnt csak fel, hogy Bence sincs sokkal jobban. Észre sem vette, hogy megragadtam a vállát, tébolyultan gépelt laptopján, akkor épp ötödször írta ki a Facebookra, hogy Orseolo Péterrel meghalt a kapitalizmus. Ha most lefotóz minket a kuruc.info, már költözhetünk is valami szlovák kibucba.

Miért vagyunk ott, kérdeztem súgva, mert azt éreztem, csendben kell lenni, körülöttünk mindenki feszülten figyel egy alakot, akinek én csak a körvonalait láttam. Megráztam a vállát. Vicsorogva meredt rám.

Tudom, mi kell nekünk most, mondta olyan hangosan, hogy mindenki odanézett, de szerencsére csak egy pillanatra. Haratin, haver. 1,4-butánediol, megbolondítva. Beveszel egyet és te leszel a magabiztosság Lázár Jánosa.

Nem. Mondhatod. Komolyan. A valóság nagyon-nagyon-nagyon távolt volt már akkor, de azt még fel tudtam fogni, hogy ha beveszünk még egy haratint… azok után, hogy épp az előbb ítéltük az agyunkat az egyik legpokolibb kemikália fogságába… ha ezt az egészet meg is csavarjuk egy szivárványszínű levéllel… nem vagyok benne biztos, de talán az minden idők legrosszabb ötlete.

Láttam magam előtt, ahogy a koronaőrök ráncigálnak le minket a lépcsőn, és behajítanak egy rabmobilba. Ezt egyszerűen lehetetlen megúszni. A helyzet olyan siralmas volt, hogy majdnem röhögni kezdtem, de az éles nyál megint megakadt a torkomon. Elnyaltuk a haratint. Elindult a ringlispír.

Rohantam. Menekültem. Fogalmam sem volt, hogy mi elől, de muszáj volt menekülnöm… vagy kellett volna, ha nem egy mocsár közepén vagyok, és a lábaim nem alakulnak karikássá. Mellettem apró kis krokodilok csattogtak. Krokodilok! Hogy a kurva életbe kerülnek ide krokodilok?

Próbáltam kapálózni, de beleakadtam az indákba. A kis krokodilok elérték a vádlimat. Itt a vége. 

Furcsa volt, hogy a következő pillanatban hogy kerülök egy csillogó családi ház szépen berendezett nappalijába. Nem voltak karikálábaim, nem volt mocsár, puha szőnyegen lépkedtem, fahéjllat volt. Gyere be, mondta egy lágy hang. Megmenekültem?

Iszol valamit, kérdezte a hang, aminek forrását még mindig nem láttam. Egy holografikus whisky jól esne, válaszoltam, bár egyáltalán nem értettem, miért mondok ilyesmit. Jól éreztem magam.

Rettenetes kígyópofa meredt rám. A szépen hímzett fotelben hátrafordult az iszonyatos lény, amihez foghatót még sosem láttam. Skótkockás mellényben volt, vastag keretes szemüveget viselt, de a teste téglából volt, a feje pedig…atyaég. Egy kígyó, ami felett egy Dávid-csillag alakú glória forgott szédítő sebességgel. 

- Parancsolj - kínált lágy hangján holografikus whiskyvel a kígyópofa.

- Miből van a glóriád?

- Vékonybélből. És a tiéd?

- Nekem…nincs…

A fejemhez kaptam. Nyálkás, pikkelyes tapintása volt. Kitapogattam, ötágú csillag volt. Túl sok, elég.

- Feküdj le a szőnyegre.

Olyan lágyan mondta, hogy hallgattam rá. Belefeküdtem a mocsárba. Minek meneküljek, karikalábon úgysem lehet. A kis krokodilok perceken belül cafatokra tépnek. Fekete volt már a nyálam, pikkelyes vöröscsillag-glóriával pedig nem kerülhettem a barátaim szemei elé.

- Ha van kérdésük, szívesen válaszolok. 

- Frakcióvezető úr, az ügynökügyben az Önök kormánya idején brrr.. sem… .brrr.zzzz

Egyszer még besistergett a kép, aztán kitisztult minden. Sőt, kibaszottul tűéles lett minden részlet. Negyed egy van, a Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatóján ülünk, Molnár Csaba beszél. Ez lényegtelen, de ami fontosabb, hogy mindjárt kezdődik az ülés, előtte még el kell kapnunk a képviselőket. Nincs helye bohóckodásnak, egy nagy olvasottságú hírportál komoly tudósítást vár tőlünk. Pillanatok alatt a feladatra összpontosítottam minden gondolatomat. Kifújtam a levegőt.

- Menjünk, csaptam rá Bence vállára, és elindultunk a folyosó felé.  

Tak tak tak tak tak tak tak.

Tak tak tak tak tak tak tak.

Na ne. Ez nem lehet. Megdermedtem az ajtóban. Éppen összeszedném magam és máris jön az újabb pokoljárás. Hol az a rohadt harkály? Körbenéztem. Unott arcok jegyzeteltek, két jobbikos gyakornok nevetgélt a sarokban, harkály sehol.

Tak tak tak.

És akkor megláttam. A Népszabadság tudósítója idegesen kocogtatta tollával az asztalt. Nem volt semmiféle harkály, nem őrültem meg! Gyerünk, kapjuk el azokat a képviselőket.

Szuper lesz ez a hétfő is! Határozottan indultam el a lift felé, ahonnan az alanyokat vártuk. Sáros volt a cipőm.
 

óriás köszönet
rajz: macskazita
kémiai háttér: vegyész péter 

most komolyan egy riszpektház fanficet olvasok

nincs elég lájk az interneten

  1. agyberles reblogged this from everywherewithhelicopter and added:
    megnéztem mellé Charlize Theron kinky sex tape-jét is. mi történt ma az interneten?
  2. redmatyi reblogged this from wtejfnbdmllouhrbd
  3. wtejfnbdmllouhrbd reblogged this from everywherewithhelicopter
  4. dukeflipchart reblogged this from everywherewithhelicopter and added:
    most komolyan egy riszpektház fanficet olvasok nincs elég lájk az interneten
  5. tebege reblogged this from everywherewithhelicopter and added:
    Szuperjók a rajzok a sztori poedig pontosan így esett meg!